Hogyan szerezhet bizalmat egy rendelő már a megjelenésével is? – Esettanulmány az L33 Medical orvos csapatával
A bizalomnak már egy portréfotóval kialakulhat, amit a szakmai hitelesség véglegesít. Az egészségügyben pedig kevés fontosabb dolog létezik a bizalomnál.
Amikor valaki orvost vagy magánrendelőt választ, a döntése ritkán kizárólag szakmai adatok alapján születik meg. A páciensek azt szeretnék érezni, hogy jó kezekben lesznek. Hogy figyelnek rájuk. Hogy emberileg és szakmailag is megbízhatnak abban a csapatban, akire az egészségüket bízzák.
Az online térben ez a bizalom gyakran már jóval az első találkozás előtt elkezd épülni.
Egy portréfotóval. Egy orvosi rendelőfotóval. Egy rendelőről készült videóval.
Vagy akár azzal az érzéssel, amit egy weboldal sugároz.
Egy közös történet kezdete
Az L33 Medical csapatával való együttműködésem évekkel ezelőtt kezdődött. Abban az időszakban a Waberer Medical Centerben készítettem orvosi portréfotókat, ahol lehetőségem nyílt együtt dolgozni Dr. Nagyházi Orsolyával. Ezen a kapcsolódási ponton keresztül érkezett a felkérés az L33 Medical részéről, amikor új portréfotókra volt szükségük a weboldaluk és online kommunikációjuk számára. Akkor még nem gondoltam volna, hogy ebből egy hosszú éveken át tartó együttműködés születik.
Az L33 Medical története önmagában is inspiráló.
Dr. Vörös Anna eredeti célja egy olyan orvosi rendelő létrehozása volt, ahol több idő jut a páciensekre, ahol nem a futószalagos ellátás dominál, hanem az emberi figyelem és a magas szakmai színvonal. Az első rendelő Budaörsön indult, majd később megnyílt a Corvin-negyedi központ, ezt követően pedig a Pasaréti rendelő is. Az évek során a csapat folyamatosan bővült, új szakterületek jelentek meg, és egyre több orvos csatlakozott a magán rendelőhöz. Számomra különleges élmény volt ezt a fejlődést vizuális oldalról végigkísérni.
Orvosi portréfotózás – amikor minden új kolléga a stúdióba érkezik
Az együttműködés egyik legfontosabb része az orvosi portréfotózás volt. Amikor új szakorvos érkezett a csapatba, rendszerint ellátogatott a fotóstúdiómba, ahol elkészítettük azokat a portrékat, amelyek később a weboldalon, időpontfoglaló rendszerben, szakmai bemutatkozásokban, social media felületekre és kommunikációs anyagokban jelentek meg.
A rendszer egyik előnye az volt, hogy teljesen rugalmasan tudtunk alkalmazkodni az orvosok gyakran kiszámíthatatlan időbeosztásához. Nem kellett egész rendelőket leállítani. Nem kellett több emberhez igazodni.
Az orvos egy előre egyeztetett időpontban eljött a fotóstúdióba, elkészítettük a portrékat, és sok esetben még aznap használható volt az új képanyag. Az évek során számos kiváló szakember portréja készült el, többek között
Egy rendelő bizalma nem csak az orvosok arcán múlik
A legtöbb páciens ma már a rendelőbe érkezés előtt megnézi a weboldalt. Megnézi:
• a rendelő képeit,
• a várótermet,
• a kezelőhelyiségeket,
• az orvosokat,
• a hangulatot.

Orvos rendelő fotózás
Az első benyomás sokszor már ekkor megszületik. Ezért különösen örültem annak, hogy később lehetőséget kaptam az L33 Medical rendelőinek enteriőr fotózására is. Az új Pasaréti rendelő megnyitásakor nem csupán a szakemberek portréit készíthettem el, hanem a rendelő tereit is dokumentálhattam. A cél nem egyszerűen a helyszín bemutatása volt. Hanem annak az érzésnek az átadása, amit a páciens az első belépéskor átél.

Orvos rendelő fotózás
Amikor az állókép már nem elég
Az online kommunikáció folyamatosan változik. Néhány évvel ezelőtt a professzionális fotók jelentették az alapot. Ma már a videók egyre fontosabb szerepet töltenek be. Amikor elkezdtem komolyabban foglalkozni videós tartalmakkal is, lehetőségem nyílt elkészíteni az L33 Medical rendelőjét bemutató hangulatvideót is.
A cél nem reklámfilm volt.
Sokkal inkább egy olyan élmény átadása, amely segít a pácienseknek elképzelni:
• hová érkeznek,
• milyen környezet fogadja őket,
• milyen emberekkel találkoznak,
• és milyen érzés belépni a rendelőbe.
A videó végigvezeti a nézőt a rendelő terein és segít lebontani azt a bizonytalanságot, amelyet sok páciens természetesen érez első vizsgálat előtt.
Miért fontos mindez?
Számos kutatás igazolja, hogy az emberek az első benyomásukat rendkívül gyorsan alakítják ki, és a vizuális megjelenés jelentős szerepet játszik a bizalom kialakulásában. Az egészségügyben ez különösen fontos. A páciens nem csupán egy szolgáltatást választ.
Hanem embert. Orvost. Környezetet. Biztonságot.
Ezért egy professzionális orvosi portré, egy átgondolt rendelőfotózás vagy egy jól elkészített bemutatkozó videó sokkal többről szól, mint esztétikáról. A bizalom építéséről szól.
Miért volt számomra különleges ez a projekt?
Azért, mert ritkán adódik lehetőség arra, hogy egy vállalkozás fejlődését ilyen hosszú időn keresztül végigkísérhessem. A közös munka során nemcsak portrékat készítettem. Részt vehettem:
• az orvosi csapat vizuális bemutatásában,
• a rendelők enteriőr fotózásában,
• és később a videós kommunikáció kialakításában is.
Ez számomra mindig sokkal többet jelentett egy egyszerű fotózásnál, mert hiszek abban, hogy a hitelesség nem egyetlen képen múlik, hanem azon az összképen, amelyet egy rendelő, egy vállalkozás vagy egy szakember sugároz magáról.
Ha Te is hasonlóan szeretnéd felépíteni a rendelőd vagy vállalkozásod online megjelenését
Akár egyetlen orvosi portréra, akár teljes rendelőfotózásra, enteriőr képekre, videós bemutatkozó anyagra vagy bizalomépítő online jelenlét kialakítására van szükséged, örömmel segítek.
Mert a jó fotó nem csak azt mutatja meg, hogyan nézel ki, hanem azt is, hogy miért érdemes benned megbízni.


