Nagy megtiszteltetés volt a számomra, amikor Hollókői Huba is engem választott, hogy  üzleti portréfotókat készítsek neki. Jómagam is zenész családból származok, így természetes volt, az interjút is.

Ha jól tudom, már 5 évesen zenésznek készültél és az önéletrajzodból úgy tudom, hogy számos nemzetközi díjat is elnyertél. Hány évesen kezdtél hegedülni?
4 évesen kezdtem hegedülni. Állítólag szüleim (akik szintén zenészek) megkérdezték, akarok-e, és én állítólag igent mondtam, bár erre nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy 6 évesen már az
Eszterházy Kastély tükörtermében hegedülök Fertődön, ahol Haydn mester is dolgozott, és már akkor tudatosult bennem, hogy a zene, illetve egy hangszer segítségével sok olyan helyre eljuthat, bejuthat az ember, ahová másként nem nagyon…

Mért a hegedűre esett a választásod?
Mint említettem, korai kezdés volt 4 évesen, és nem sok olyan hangszer van, amit ilyen kis gyerekek is el tudnak kezdeni – gondoljunk pl. a tubára, nagybőgőre. Emellett pedig Édesanyám hegedűtanárnő volt, ezért kézenfekvő volt, miben tud a legjobban segíteni.

A fentiek alapján úgy tűnik, hogy egy remek zenész karrier állt előtted, de te végül karmester lettél? Miért döntöttél a váltás mellett?
A karmester tán nem zenész?!? Én egyáltalán nem érzem ilyen élesnek a váltást, sőt, tulajdonképpen egyikből következik (következhet) a másik. A legjobb karmesterek általában mesteri szinten űznek valamilyen hangszert, de ugyanígy igaz ez fordítva is: mivel nem tettem le a hegedűt és rendszeresen játszom, magamon is megtapasztaltam, egészen más szemmel, füllel, érzéssel nyúlok most a hangszeremhez, régóta ismert darabokhoz, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt.

Karmesterként is van lehetőséged elővenni a hangszert és játszani?
Mint említettem, rendszeresen játszom, sokszor kifejezetten igénylik is, hogy néhány darab szólóját
magam adjam elő, miközben vezénylem a zenekart. Ennek az ún. stehgeigerkedésnek nagy
hagyománya van, elég Johann Straussra gondolni, de visszamehetünk a karmester, mint mesterség
kialakulása előtti időkre is, például Mozart idejébe, ahol vagy a koncertmester, vagy maga a
zeneszerző irányította az együttest, pl. egy csembaló mellett ülve.

Emlékezel még a legelső fellépésedre? Mi volt a legemlékezetesebb koncerted?
Úgy 6 éves korom óta sok fellépésemre emlékszem. Van néhány TV és videó felvétel is, amiket jó
visszanézni – ezekre érthető módon, talán kicsit jobban. Sok emlékezetes van, tulajdonképpen a
Zeneakadémia Nagytermében Csajkovszkij hegedűversenyét játszani, akár egy eldugott japán kisfalu iskolájában komolyzenét bemutató műsorral fellépni egyformán izgalmas és érdekes – és hibázni persze egyik helyen sem illik. Folyamatosan érnek impulzusok, nehéz kiemelni bármelyiket is.

Hogyan kerültél ki Helsinki-be?
Cserediáknak mentem ott ragadtam.

Más ott az élet, más lehetőségeket tartogat mint Magyarország?
Egészen más az élet, és ezt már a Sibelius Akadémia viszonylag zárt közegében is meg lehetett
tapasztalni. A finn, bár meglehetősen zárt, de azon belül alapjaiban demokratikus társadalom, és
nagyon erős a szolidaritás. Erre azt szoktam mondani, valószínűleg az éghajlat miatt is, hiszen ha itt, a sokszor -25 fokos télben nincs, aki befogadjon”, he nem kapsz segítséget, bizony nincs túl sok esélye az embernek a túlélésre…

A magyar zenészek mennyire megbecsültek nemzetközi szinten?
Bármerre járok a világban, a magyar zenészeket mindenhol elismerik. Sok nagyhatású magyar
pedagógus tanít és tanított szerte a világban, már Liszt Ferenc óta, és nagyon jó a reputációnk. Ehhez jön még az igen színes, erőteljes karakter, ami a legtöbb szólistánkat jellemzi ezért, ahol esetleg még a magyar ételeket is ismerik, a magyar zenészektől igazi, fűszeres előadást várnak. Amit, szerencsére, legtöbbször meg is kapnak.

Milyen egy karmester egy napja?
Nehéz egy napot leírni, mert ez nem egy 8-tól 16-ig tartó munkahely, szóval eleve már az ébredés
időpontja is hajnali 4 és délelőtt 11 között változik (akár hetente többször is), attól függően, el kell-e
érni a reggeli repülőt/hajót/vonatot a következő fellépéshez, vagy meddig tartott az előző esti
előadás, esetleg a premier utáni fogadás (ami néha majdnem olyan fontos, mint maga a premier).
Hangszeresként a gyakorlás, karmesterként a partitúrák tanulmányozása mindennapi folyamat, az
aktuális előadás, koncert vagy opera próbái napi 4 és 12 óra között változnak (opera premier előtt
nem ritka a 16 órás munkanap). És ha éppen nem próba vagy előadás van, akkor az ember emailezik, kottát rendel, koncert programokat egyeztet, és koncertekre jár…szóval sok mindennek kell beleférnie egy napba.

Van hobbid, van időd kikapcsolódni?
Van hobbim, több is, például a vitorlázás, és még néhány dolog, amit pillanatnyilag nehéz
koordinálni, főleg a folyamatos utazások miatt.

Mire vagy a legbüszkébb a pályafutásodból?
A sztenderd válasz talán néhány versenyeredményem lenne, de nem igazán szeretem a versenyeket. Főleg a karmester versenyeket, ugyanis ott nemhogy nincsenek objektív mértékegységek, másodpercek vagy gólok, mint egy sportversenyen, de még annyi kapaszkodó sincs, mint egy hangszeres versenyen, hiszen a karmester maga egy hangot sem ad ki… És bár kaptam díjakat karmester versenyen is, a mai napig nem tudom, tulajdonképpen mi alapján ítél ilyenkor a zsűri. Zenélni szeretek, és erre vagyok a legbüszkébb: hogy zenélhetek.

Kik voltak azok a zenészek, zenekarok akikkel volt lehetőséged együtt zenélni?
Itt most nem tudnám felsorolni mindet. Zenészként nagy hatással volt rám Zsigmondy Dénes, Leif
Segerstam, Kurt Masur. Dolgoztam többek között finn, magyar, holland, német, francia, román
zenekarokkal: itt inkább azt emelném ki mennyire más és egyedi minden egyes zenekar, mennyire
élő szövet, és hogy egy zenekar karaktere, hangzása, milyen mélyen gyökeredzik az adott ország
kultúrájában.

Egy karmesternek is van szerepálma? Neked mi az amit sikerült már eléjátszanod és mi az amire még vársz?
Szerepálom sok van, itt most megint egy hosszabb lista következne. Aminek örülök, hogy a
legfontosabb Mozart operákat már sikerült előadnom, és Sibelius szimfóniái közül is jó néhányat
vezényelhettem. Egyébként pedig a kihívásokat is kedvelem, amikor nem én választom a darabot,
hanem egy adott műsorral keresnek meg zenekarok, sokszor olyan zeneszerzők műveivel, akikről
nem vagy alig hallottam előtte. Ezek az alkalmak olyanok, mint egy egzotikus utazás – ahol néha igazi gyöngyszemeket talál az ember.

Hol lehet téged megtalálni?
Jelenleg Finnországban élek a családommal, de sűrűn előfordulok Hollandiában, Romániában és hál Istennek, egyre gyakrabban Magyarországon is. A weboldalam természetesen mindenhonnan
elérhető…

Mi az amit nem érintettünk, de szívesen elmondanád magadról?
Mindig is nagyra tartottam a tehetséges fotóművészeket. 😉

Miért volt szükséged új portréfotókra?
Egyrészt a weboldalam miatt, másrészt a különböző műsorfüzetekbe, brossurákba kellettek.

Miért engem választottál fotósodnak?
Jó néhány portréfotós weboldalát végigböngésztem, mielőtt felhívtalak. A Te portréid azonnal
személyesnek tűntek, nagyon élők voltak, őszinték. Ahol a tekintetnek van valamiféle üzenete.
Ilyennek tartok egy jó portréfotót – ezért kértelek meg téged.

Köszönöm az interjút, a kedves szavakat és további sok sikert! 🙂